,,A felnőttek szeretik a számokat. Amikor egy új barátról beszéltek nekik, soha nem a lényeges dolgokra kérdeznek rá. Nem azt kérdezik tőletek, hogy az új barátnak milyen a hangja, mik a kedvenc játékai, vagy szokott-e pillangókat gyűjteni. Ehelyett arra kérdeznek rá, hogy hány éves, mennyi testvére van, hány kiló, mennyit keres az apja. Csak ilyesmik alapján hiszik azt, hogy megismerték. Ha azt mondjátok a felnőtteknek, hogy láttam egy rózsaszín téglákból épült, szép házat, az ablakaiban muskátlikkal és a tetején galambokkal…, akkor ezt az épületet nem fogják tudni elképzelni. Azt kell nekik mondani, hogy láttam egy százmilliókat érő házat, és erre majd felkiáltanak: De szép! Vagyis ha azt mondjátok nekik: a kis herceg létezésére az a bizonyíték, hogy nevetős és mesebelien bűbájos volt, aki saját bárányt akart, márpedig ha valaki saját bárányt akar, akkor nyilvánvalóan csakis valós személy lehet, erre a felnőttek majd vállat vonnak, és komolytalannak tartanak titeket. De ha azt mondjátok nekik, hogy a kis herceg a B612-es számú aszteroidáról érkezett, akkor ezt már bizonyítéknak tekintik, és békén hagynak benneteket a kérdéseikkel. Ők már csak ilyenek.