Áll Ványai Fehér József szülőfaluja (-városa) főterén, ha szemből nézzük, balra a református, jobbra a katolikus templom, utóbbiban keresztelték. Mintha afféle világcsavargót, hobót alakítana, de ne vegyük túl komolyan tőle, mert póz, szerep, játék ez, ami az irodalomban, lírában nagyon is lehetséges. Az igaz, hogy a csövesnemzedék tagjaként hatottak rá a beatek, de Ványai Fehér sohasem tagadta meg a tsz-fiút, aki tizennégy éves korában odahagyta a tejszagú falut, s utazótáskáját felnyalábolva bevonult a Lékai János (van, aki e nevet nem ismeri?) Kollégiumba. Persze hogy részben beszippantotta a kor multikultija, a rock, abból is az érdesebb hangzást, a P. Mobilt, a Beatricét, a Motörheadet kedvelte, másrészt viszont megmaradt vágásszéli gyereknek, aki két váltás klottgatyában (kék és fekete színű), szükség esetén, tornacipő (dorkó) híján mezítláb rúgta a fűzős, ötös bőrfocit a vályogvető gödrök között. Aztán újságíró, író, költő lett, ha Móricz, Krúdy, Ady után valaki egyáltalán állíthat ilyeneket magáról, eddig tizenhat könyv előállításában közreműködött, jórészt szerzőként, ez a tizenhetedik a sorban. Közülük öt volt verskötet. Az Ama napok után negyven verset tartalmaz, melyek a szerző szándéka szerint a létbe kivetett ember megmaradásért folytatott küzdelmének tanúi. Túl stílusokon és irányzatokon, a puszta kifejezés a cél, míg odakint dörög és villámlik, egy naiv figura szikár jeleket vés a barlang falára.