A Hollóidő a történelmi regényeknek abban a sorában áll, amelyik a Mohács utáni időkhöz, a hódoltság történelmi élményéhez mint a magyar nemzettudat lényegi eleméhez kapcsolódik. Szerkezete két könyvre épül, két, egymástól távoli színtérrel és előadásmódjában különböző elbeszélővel. Az első központi színhelye egy falu, benne a magyar reformáció legnagyobb alakjáról, az európai hírű teológusról, Szegedi Kis Istvánról mintázott tiszteletessel, Terebi Lukáccsal, íródeák apródjával, Tentással, akinek feladata lejegyezni gazdájának az iskolamesterrel, Fortuna Illéssel folytatott disputáit. A morális célzatú elmélkedések a parókián folynak, amely mint az amoralitás fészke jelenik meg: a nőszemélyek nem csak szószólói, de gyakorlói is a szabad szerelemnek. A mesternek az Erdély iránt való vonzalma erős: Kurva kicsi ország, élni való hely, emberre szabott, mondja, s hogy az erdélyieket sose lehet kiszámítani… Ha száz esztendeig élsz közöttük, akkor sem igazodsz el rajtuk. Tentás mágikus-boszorkányos képességeivel, főleg a szemverés, az igézet tudományával tűnik ki: ezáltal, így tudja kiszabadítani a törökök fogságába került papot. Mint mesélő is varázslatos: a reveki legények, miután elsajátították tőle a hadviselés fortélyait, álmélkodnak világgá csábító történetein. A második könyv hősei ők, közülük való, őket képviseli az elbeszélő is, miután Fortuna beszerezte őket katonának, különleges feladattal: az ellenség helyett a szövetséges hadakat kell felderíteniük. Kémkedésük során gyanúba keverednek, ráismernek a más nevet viselő Tentásra, aki nem fedi fel kilétét. Hovatovább az nyomasztja őket, hogy már magunk sem tudtuk, valójában kik és mik vagyunk, azt meg végképp nem, a világnak mely táján vagyunk. A törökökkel vívott csata után a levágott fejeket piramisokba rakják, a legtetejére Tentás a Fortunáét emeli, majd lépdel a holtakkal terített végesség felé. Az iskolamester korábban játékos-ugrató keserűséggel szólt a reformációról: amennyit ez a keresztény világot szétmorzsoló újhites törekedés gyengített rajtunk, arra a barbárnak öt ármádiája sem lett volna elég, s e magunkemésztő széthúzást tapasztalván a török aranyba foglalhatná Luther meg Calvinus nevét.