A kötet annak a Délvidéknek a históriájáról szól, amelynek lakói 1918 és 1944 között háromszor éltek át impériumváltozást. A tanulmányok jó része a mindekori hatalmat gyakorlók gőgjéről, a másik démonizálásáról, közösségi emlékezetének, etnikai tudatának, tárgyi, szellemi kultúrájának elpusztításáról, egymás megalázásáról, sőt legyilkolásáról szól. A kisebbségtörténet azonban nem pusztán hanyatlástörténet. Ezért fordítottam nagy figyelmet annak vizsgálatára, hogy a királyi Jugoszlávia erőszakos hatalmi impulzusai hogyan hatottak a délvidéki magyarok kisebbségi stratégiájára, önszerveződésére. Több tanulmány foglalkozik a hideg napokkal, az 1942-es újvidéki razziával, illetve a még hidegebb napokkal, a jugoszláv partizánok 1944/1945-ös magyarok elleni megtorlásával. A legfontosabb kérdések, amelyekre ennek kapcsán megpróbáltam választ találni, milyen hasonlóságok és különbségek voltak e két megtorló akció mögött, értesült-e a magyar kormány a vad megtorlásokról, a kegyetlen gyilkosságokról? Mit tett, mit tehetett ez ellen Budapest, diplomáciai csatornák híján milyen szerepe volt a katolikus egyháznak a megtorlásokról szóló információk közvetítésében? A délvidéki magyarok és szerbek helyzetét nagyban befolyásolták a két ország közötti kapcsolatok. E kapcsolatok alakulásáról is több írást talál a kötetben az olvasó. Ezek nemcsak a megszokott külpolitikai témákról szólnak, de először a hazai és a nemzetközi szakirodalomban, a magyar állampolgárok elkobzott, államosított vagyonának kérdését is elemzik. A. Sajti Enikő