Az Ezerarcú művészet egy szellemi utazás, ahol képzőművészeti alkotások és irodalmi szövegek egymásba fonódva mesélnek szerelemről, szenvedésről, titkokról és látomásokról. A kötet lapjain nemcsak művészettörténeti ismeretek elevenednek meg, hanem egy mélyebb értelmezés is kibontakozik: hogyan válik a kép jellé, a jelkép szimbólummá, a szimbólum pedig lelki tapasztalattá. Irodalom és képzőművészet nem illusztrációi egymásnak, hanem egymást kiegészítő, eleven párbeszédben álló nyelvek. A középkor szőtteseiben megbúvó jelképek, Apollinaire képversei és azok előzményei, egy kastély üvegablakain megjelenő ókori regény mind azt bizonyítják, hogy a művészet minden korban új nyelvet keresett magának. Kharón, az alvilág révésze versben, festményen és szobron is megjelenik az öt érzékszerv allegorikus ábrázolását Brueghel és Rubens festményein csodálhatjuk meg, míg Rembrandt ironikus módon közelít a témához. Van Gogh és Munch vásznain az abszint zöld démona kísért, az impresszionizmus elfeledett mesterei - Gustave Caillebotte, Eugéne Boudin, Armand Guillaumin, Marie Bracquemond - pedig a feledés homályából emelkednek ki. A legismertebb festők modelljei közül Párizs legszebb asszonya, Misia Sert, az eltitkolt szerető, Lise Tréhot és egy egyszerű bárpultos lány kerül bemutatásra. A Vincent van Gogh körüli rejtélyek izgalmas kérdéseket vetnek fel: vajon valóban ő csonkította-e meg önmagát, vagy Gauguin keze nyomát viseli a tragédia? A könyv végére érve úgy érezzük, mintha a nyugati és keleti gondolkodás metszéspontjához érkeznénk. Redon meditatív Buddha-ábrázolásai, van Gogh spiritualitástól átitatott ecsetvonásai és Gauguin buddhista ihletésű remekművei egyaránt azt sugallják, hogy a művészet messze túllép az érzékelhető világ határain. Egy műalkotás több mint esztétikai élmény: a lélek tükröződése, a belső valóság képi lenyomata.