A ma embere az élet minden területén legfőbb értékként hirdeti a személyes szabadságot, és a hagyományt egyfajta béklyónak tekinti. Holott, ha hátat fordítunk a tradíciónak, a létezés legbiztosabb alapjától szakadunk el. Könnyebbé, szabadabbá, korlátoktól mentessé akarjuk tenni az életünket, végül azonban olyan rögökhöz - például az anyagi jóléthez - kötjük magunkat, amelyek valóban megkövetelik, hogy feláldozzuk érte a szabadságunkat. Az iráni származású Sohrab Ahmari felnőttként vált kereszténnyé. A zsidó-keresztény alapokon nyugvó nyugati kultúra nem ivódott a sejtjeibe hosszú évszázadokon át, talán ezért is képes úgy tekinteni a hagyományunkra, ahogyan a hozzá hasonlóan kacskaringós utat bejárt nagy elődök Szent Ágostontól John Henry Newmanig. Értékként. Iránytűként. Segítségként. Miért rendelte el Isten a pihenőnapot? Lehet-e spirituális a nem vallásos ember? Szüksége van-e Istennek a politikára? Mire jó a szabadság? Magánügy-e a szex? Mi jó van a halálban? A szerző a kérdések megválaszolásához nem kisebb mestereket hív segítségül, mint Aquinói Szent Tamás, Seneca, Konfuciusz vagy éppen Alekszandr Szolzsenyicin, C. S. Lewis és Abraham Joshua Heschel rabbi. Válaszai hatására átértékelődik bennünk mindaz, amit a tradícióról gondoltunk, és ráébredünk, hogy a hagyomány nem más, mint az egyes ember és az egész emberiség javát szolgáló, generációról generációra átörökített bölcsesség, hit és tudás. Szakadatlan szál, amelyre gyöngyszemekként felfűzhetők az egymást követő nemzedékek.