Kulcsár Szabó Ernő ismertetője: Ungár Péter kötete nem egykönnyen adja meg magát a gyors irányzati besorolhatóság igényeinek. Nem hivalkodik intertextuális műveltséganyaggal, nem szórja a rímek tűzijátékát, nem siratja az eredetiséget, és nem traumákat faggatva építi saját beszédének tétjeit. És a lehető legmesszebb van attól, amit közérzeti költészetnek vagy vallomáslírának nevezunk. Ezért aztán hiába tudjuk, hogy a távolról Ginsberg és Bukowski hagyományát idéző szabadversek döntően az újabb angolszász líra nyomvonalán járnak, az avantgárdok közkinccsé lett képtechnikáinak feszultségteljes töredékessége itt nagyon másféle hangnemmel társul. Harsány szólamok és kihívó öntanúsítás helyett a világra felnyíló, abban megfeleléseket kereső beszédet hallunk. Az Ismétlődő eltévedés útjai ezért nem a jelképek erdejébe vezetnek, hanem a humán rendezhetetlenség tapasztalatában végződnek. Ami a leginkább egyéníti a kötetet, az talán az a mód, ahogyan a világ darabjai - a Madách tértől Székelykocsárdon át egészen Sineár földjéig - bejutnak a mondás ,,terébe. A dolgok és viszonyok sokféleségét olyan látásmód tartja ugyanis össze, amely a feladhatatlan Egész összetartozásának értékeiben van megalapozva. Ennek az összetettségnek az érzékeny hangoltsága teszi a könyvet az utóbbi évek egyik legrokonszenvesebb pályakezdésévé.