A kötet, amely 11 szövegelemzést tartalmaz a 19. század második felének (a 20. század elejére is átérő) prózaepikájából, a laza kronológia betartásával szinte körkörös felépítésű. Két Jókai-regény értelmezésével indul, s az utolsó szöveg is Jókainak van szentelve, s ezen az íven belül pedig Toldy István, Mikszáth Kálmán, Petelei István, Reviczky Gyula, Ambrus Zoltán, Justh Zsigmond, Tolnai Lajos és Lovik Károly egy-egy művéről (regényéről vagy novelláskötetéről) olvashatunk elemzéseket. A kötet sajátos fénytörésben mutatja meg a magyar irodalmi modernség születését: a modernitás itt nemcsak s nem elsősorban innovációt jelent, hanem sokkal inkább sajátos hagyományértelmezésként fogható föl. Ez a tradíciókezelés nem egyféle, s bizonyosan nem is ugyanabba az irányba mutat, módszerei és elemei pedig csak úgy tárhatók föl, ha a megelőző prózahagyományok ismeretében, arra érzékenyen olvassuk újra ezeket a szövegeket. A választott korszak regényei és novellaciklusai ilyenformán egymásra torlódott irodalmi eljárások érdekes végeredményeinek látszanak: miközben számos ponton már a 20. századi modernség létrejöttét készítik elő, még erősen benne vannak a korábbi - időnként akár 18. századi, a romantikát is megelőző - regénypoétika áramában. Erre a kétarcúságra utal a kötet címe is.