Érdekes, eddig nem is figyeltem a napnyugtákra. Sem a költőkre. Pedig lehet, hogy több rejlik a költészetben, mint gondolnánk. VADONATÚJ VÁLOGATÁS AGATHA CHRISTIE LONDONBAN JÁTSZÓDÓ NOVELLÁIBÓL! ,,Úri szegénység… Nem hangzik rosszul: fehérre meszelt vidéki házikó, a kanapén kopott, de ízléses virágmintás huzatok, az öblös vázákban rózsa, és persze egy finom porcelán teáskészlet, amit magunk mosogatunk el. Legalábbis a könyvekben. A való életben viszont, ha az embernek van egy fia, aki az irodai ranglétra legalsó fokán kezdi a pályáját, ez Londont jelenti, mogorva házinénivel, maszatos gyerekekkel a lépcsőn, csupa külföldinek tűnő lakótárssal, és reggelire tőkehallal, ami sosem elég, panaszkodik a Listerdale-rejtély egyik szereplője, merőben más képet festve Anglia szívéről, mint amit az útikönyvek lapjain megszokhattunk. A bűn útjai ugyanis Agatha Christie-nél nem a Buckingham-palotába vagy a Big Benhez vezetnek, hanem Hampstead-be, Claphambe vagy épp Westminsterbe. Poirot-t, Miss Marple-t, Tommyt és Tuppence-t azonban mindez a legkevésbé sem zavarja abban, hogy a bűnösök nyomába eredjen…