A centenárium alkalmából a Nagy Háborúról már csaknem minden fontosat leírtak: régi és újabb kutatások hozták közel a ma emberéhez a négy vérzivataros évet. A fősodor az elmúlt ötven évben mégsem változott, a tanulók megismerhetik a marni ütközetek apokaliptikus napjait, a Bruszilov-offenzíva vészhelyzetét, a Doberdó és Gorlice földrajzi neveket, s elgondolkozhatnak a Nagy Lenin szavain, aki a tízmilliók halálával végződő kataklizmát imperialista játéknak minősítette. A későbbi tanulmányokban - a második világháború tükrében - az első világégés emléke háttérbe szorul, pedig Magyarország sorsát évszázadokra e korszak határozta meg. A szerző, Tóth László, négy éve a Kézdiszék 1916 írásban és képekben című kötetével már bejegyezte nevét a háborúról író szerzők almanachjába. A román betörés, árulás, reményvesztettség volt a könyv vezérfonala. Ezúttal nagyobb távlatot nyit meg, de változatlanul lokálpatriótaként szemléli a történelemfordító éveket. Sebeket tép fel, az egész tanulmányt átszövi a Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című művében leírt fájdalmas igazság: Hadiszerencse fordul itt-ott, / De a közember rajtaveszt. A történelmi tények tárgyilagos közlését a brechti kisemberek levelezései, visszaemlékezései követik. Oldalról oldalra tárulkoznak fel a gyötrelem mérföldkövei. Budapest kezd egyre messzebb kerülni Kézdiszéktől, szenvedés, sertésvész, pocokinvázió sújtja, a megszállás utáni rehabilitáció csak illúzió marad, s a vidék infrastruktúrája is messze elmarad az ország átlagától. A könyv egyik legérdekesebb része, mintegy összefoglalása az 1917-es parlamenti interpellációra adott válasz.