Márai Sándor az ember létállapota felől közelíti meg a szegénység fogalmát, tartalmát, s önmagát is a szegények közé sorolja. A mű sztoikus gondolatokon alapuló próbálkozás az élet titkával szemben, ugyanakkor az egész írást átszövi az irónia: Márai nem tudományos értekezést írt, hanem ,,szatirikus esszét, ahogyan Bálint György fogalmazott. ,,Itt az író nem egészen azt mondja, amit gondol, sőt sokszor vigyázni kell, nem az ellenkezőjét mondja-e annak, amit gondol. Az író gondolata valahol a szavakon túl, mögöttük, felettük vagy alattuk van. Ezért nem is elsősorban az a fontos, amit mond, hanem ahogyan mondja. Fontos az attitűd, amelyben témájával szemben áll és még inkább a hang, ahogy beszél róla. Ez a tiszta irónia. S ez az irónia a kis könyv valóságos tartalma. Ritkán olvasni könyvet, melynek tartalmát ilyen mértékben a hangja teszi. Az író íráskészsége, kétségtelen stílusművészete abban áll, ahogy ezt a hangot egyetlen kisiklás nélkül végigviszi. (Schöpflin Aladár, Nyugat folyóirat, 1933) Márai Sándor (Kassa, 1900 - San Diego, 1989): író, költő, újságíró.