Minket, turániakat történelem nélküli népeknek szeretnek nevezni a nyugati nagyok, mert szerintük nem voltunk semmilyen befolyással az emberi kultúra kialakulására. Ez az a hazugság, amit annyiszor emlegettem s ez az a meghamisítása a történelemnek, amelyet helyre kell igazítanunk. Visszaülök hát asztalomhoz, s neki fogok a hosszú munkának. Elmondom mindazt, amit tudok arról, amit eddig a tudományos kutatás kiderített. Leszek regélője, énekese fajom, nemzetem múltjának. Megmutatom, hogy még azok a primitív kultúrájúnak nevezett népek is, melyek fajtánk soraiból kikerültek, mennyire rendelkeztek azokkal a magasztos eszményekkel és lelki tulajdonságokkal, melyeket olyan nagy előszeretettel mondanak az előrehaladott műveltség áldást hozó vívmányának. Megláthatjuk majd ezekből, hogy erkölcsi fogalmak terén oly magasan állanak, állottak, hogy a legmodernebb kornak állami vallásai, iskolái és törvényei sem tudtak olyan erkölcsi világfelfogást teremteni, mint amilyenben ők éltek. Meglátjuk azt, hogy — csak egyetlent idézzek — az elmélkedő és magasan fejlődött logikus gondokozásban érett nemezeteknek tulajdonított történeti öntudat nemcsak, hogy fejlett volt náluk, hanem minden tettüknek, egész ethikai életüknek alapjait képezte. A még ma is élő apró, elmaradt rokonainknál oly erős a múltak emlékein való csüggés, oly nagy az átörökölt hagyományok megbecsülése, hogy a regemondót emberfeletti lénynek tartják, annál inkább, mert a regemondáskor a szó nemes értelmében vett ihlet szállja meg, a legtöbb énekmondót s a mondott regét úgy adja elő, hogy a hallgatóság megjelenni látja maga előtt a regék hőseit, az ő őseit.