Japán a közeljövőben szinte élhetetlenné válik, és teljesen elszigetelődik a külvilágtól. A százéves Josiró egyike az öreg aggastyánoknak, akik - ellentétben az ifjú aggastyánokkal - még emlékeznek, milyen volt a friss levegő illata, a kék tenger látványa, a gyümölcs íze, egy állat bundájának puhasága. Az országot is az idősek működtetik: dolgoznak és gondoskodnak az életre és munkára képtelen újabb nemzedékekről. Mint minden gyermek, Josiró dédunokája, Mumei is törékeny és gyenge, járni, öltözködni, de még enni is alig tud. Talán még a felnőttkort sem éri meg. Josirónak nap mint nap szüksége van minden bölcsességére, hogy életben tartsa unokáját. Mindez kétségbeesett aggodalommal tölti el, amelynek mélyén halványan mégis ott pislákol a jövőbe vetett remény. Yoko Tawada - akit a New York Times Kafka kitűnő tanítványá-nak nevez - kíméletlen szatírája 2018-ban elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat külföldi irodalom kategóriában. A kötetet a szerző utólag egészítette ki négy korábbi, ugyancsak disztópikus elbeszélésével, melyeket a 2011-ben bekövetkezett tóhokui földrengés és az azt követő szökőár hatására írt. A gyerekek havi egészségfelmérési eredményét rögzítő iratokról kézzel írt másolat készült, amit gyorsfutár kézbesített az Új Japán Egészségügyi Kutatóközpontnak. Amióta felkapott lett A tengeri szél üzenete című manga, melynek főhőse egy vadkecske gyorsaságú hírvivő volt, fejében a város teljes térképével, egyre több gyerek álmodozott arról, hogy egyszer gyorsfutár lesz. A mai gyerekek erőnlétét figyelembe véve azonban erre nem sok esély volt. Az tűnt valószínűbbnek, hogy a közeljövőben a fiatalok mind irodában dolgoznak majd, a fizikai munkát pedig továbbra is az idősek végzik.